Fiatalokat tanítottak vállalkozni - Alternatíva a kivándorlásra

2018. május. 09

Ne féljenek és ne menjenek el a fiatalok, hiszen itthon is adott számtalan lehetőség és olyan szakemberek, akikhez segítségért lehet fordulni – fogalmazta meg üzenetét Pál Hunor, aki részt vett, majd jelesre vizsgázott az első vállalkozóiskola elméleti képzésén. A Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) és a megyei kereskedelmi kamara hiánypótló kezdeményezése révén a jelentkezők szakemberektől sajátíthatták el a témakör legfontosabb tudnivalóit, a gyakorlati képzésen pedig a hétköznapokban felmerülő kérdésekre is választ kaphatnak. Bár a sajátos programra kevesen jelentkeztek, az ötletgazdák jövő évben is meghirdetik a gazdasági tananyag hiányosságait pótló képzést.

A program azokra a fiatalokra összpontosít, akik érdekeltek a vállalkozói alapismeretek elsajátításában, ezért az előző időszakban egyebek mellett gazdasági szakemberektől, intézményvezetőktől tanulhattak, ugyanakkor felkeresték azokat a hivatalokat – készenléti felügyelőség, közpénzügyi hivatal, munkafelügyelőség, munkaerő-foglalkoztatási ügynökség –, amelyekkel vállalkozóként biztosan kapcsolatba kerülnek. A partnerségben zajló program kiemelt célkitűzése a gyakorlati ismeretek átadása, így a felkészítőkön a banki tárgyalások témakörét is érintették, de szó esett cégbejegyzésről, könyvelésről, munkatársak alkalmazásáról, s megvitatták azt is, mi a teendő abban az esetben, ha ellenőrzés érkezik a vállalkozáshoz.

Kelemen Szilárd, a Hárit elnöke a program elméleti szakaszának kiértékelőjén köszönetet mondott a megye gazdasági vezetőinek, akik vállalták, hogy találkoznak a fiatalokkal, és válaszoltak kérdéseikre. A tizenkét jelentkezőből végül öten maradtak versenyben, az előző hétvégén tartott felmérésen pedig a már említett Pál Hunor és Szabó Áron került ki győztesként: ők a továbbiakban két háromszéki társaságnál tapasztalhatják meg testközelből, mit jelent valójában a cégvezetés. Ebben a kezdeményezés egyik partnere a Nexxon, a másodikat még keresik, illetve várják azok jelentkezését, akik társulnának hozzájuk – vázolta Edler András-György. A megyei kereskedelmi kamara elnöke rámutatott, a cégvezetés rejtelmeibe történő beavatás egyfajta nyitottságot is megkövetel, ezt azonban nem mindenki vállalja fel.

Egy mikrovállalkozás tulajdonosaként Pál Hunor azért jelentkezett a tanfolyamra, mert úgy érezte, még mindig van, mit tanulnia, „olyasmivel gazdagodtam, ami a továbbiakban segít” – nyilatkozta. Példaként hozta fel, könyvelőt váltana, s úgy tűnik, a képzés révén meg is találta azt a szakembert, akivel a jövőben együttműködhet. Hozzá hasonlóan külföld helyett inkább itthon építene jövőt, saját vállalkozást a Székely Mikó Kollégium tanulója, Szabó Áron is, aki elmondta, korábban elképzelhetetlen volt számára, hogy bizonyos intézményekkel miként tud kapcsolatba kerülni, a képzésen azonban erre is választ kapott. Sokkal több a lehetőség itthon, mint amit észreveszünk – mutatott rá. Megjegyezte, a nyáron már ő is legálisan pályázhat vállalkozásfejlesztési forrásokra, több ötlete is van, és azt reméli, partnert is talál a megvalósításhoz.

Forrás: 3szek.ro