Fiatalítanák a háromszéki vállalkozói társadalmat - Több feladatot kérnek!

2017. december. 13

„Az idősebb vállalkozók készítsék fel időben azokat a fiatalokat, akiknek át szeretnék adni cégük irányítását”, hívta fel a figyelmet Karácsony Zsolt, a Junior Business Club (JBC) elnöke a vállalkozói szervezet évértékelő rendezvényén. Háromszéken kialakulóban van egy fiatalokból álló vállalkozói közösség, amely a Junior Business Club vonzásterében igyekszik megvalósítani önmagát. A fiatal szakembereket felkaroló szervezet próbál jó példákat, szakmai ismereteket, kapcsolati tőkét nyújtani, ami által elindíthatják kortársaikat a gazdasági életben.

Ötödik alkalommal díjazta a legeredményesebb fiatal háromszéki vállalkozókat a Junior Business Club (JBC) és a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A felhívásukra jelentkezett cégeket az üzleti forgalom, a profit és az alkalmazottaik száma alapján rangsorolták, mutatott rá Édler András, a kereskedelmi kamara elnöke, aki szerint nem egyszerű a fiatal vállalkozók díjazása, hiszen nincs külön nyilvántartás róluk, ezért jelölés alapján válogattak.

Az év fiatal vállalkozója díjat a baróti Bodora Kft. tulajdonosai, Asztalos Orsolya és Attila kapták. Bel- és külföldi áruszállítással foglalkozó cégük tavaly 2,7 millió lejes forgalmat és 400 ezer lejes profitot valósított meg. A szervezők kifejtették, hogy azért is kiemelkedő az eredményük, mert Háromszék hátrányos helyzetű térségében, Baróton építettek sikeres vállalkozást. Asztalos Attila szerint korszerű technológiát használva, bárhonnan lehet jó eredményeket elérni.

Második helyezett a sepsiszentgyörgyi Biró Csongor, aki a www.oblyostore.ro nevű online könyv- és társasjáték-kereskedéssel, emellett épületek statikai tervezésével foglalkozik. Célja, hogy öt éven belül Románia legnagyobb magyar online kereskedését fejlessze ki. „Abból lesz vállalkozó, aki a komfortzónán kívül kell keresi a boldogulás lehetőségét”, véli a fiatal vállalkozó. Harmadik helyezett Bunta Álmos, aki Sepsiszentgyörgy egyik legnépszerűbb gyorsétterme, az Eleven Street hamburgerező mellett büfékocsit (food truck) is működtet. Az év közösségépítő vállalkozója díjat Rancz Zsolt designer kapta, aki vállalkozása mellett rendszeresen közösségi feladatokat is vállal különböző szervezetekben.

A díjazás jó alkalom volt a fiatal vállalkozók helyzetének elemzésére is. Karácsony Zsolt hangsúlyozta, hogy Európában is kevés a fiatal vállalkozó, de Székelyföldön az európai átlag fele a vállalkozói hajlandóság. Az 5312 Kovászna megyei cégnek 9000 tulajdonosa vagy társtulajdonosa van, de alig 6,3 százalékuk, azaz 573 személy 29 év alatti. A 4627 engedélyezett magánszemélyből (PFA, II, IF) 569-en 29 év alatti fiatalok. Ezzel szemben országos szinten megyénkben a legnagyobb a 60 év feletti vállalkozók aránya, a cégvezetők 23,10%-a, azaz 2079 személy betöltötte a hatvanadik életévét.

A JBC célja, hogy növelje a fiatal vállalkozók és menedzserek arányát, ezért arra kérte az idősebb generációt, hogy fektessenek nagyobb hangsúlyt a fiatal szakemberek betanítására és adjanak több feladatot számukra. Felhívták a figyelmet, hogy jövő évben „pénzdömping” várható, több szervezet EU-s alapokból finanszíroz vállalkozásalapítást, amit akár 40 ezer euróval is támogatnak.

Forrás: Hirmondo.ro