Nyertesek és vesztesek

2022. szeptember. 01

BEVEZETŐ

A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nemrég kapta kézhez a háromszéki vállalkozások 2021-es évi nyers mérlegadatait és ennek alapján több elemzést is készítettünk az utóbbi hetekben. A mérlegadatokat a Román Kereskedelmi és Iparkamarán keresztül a Pénzügyminisztérium szolgáltatja.

Az alábbi elemzésünk arra próbál fényt deríteni, hogy hogyan érintette a pandémia a háromszéki vállalkozásokat, voltak-e nagy nyertesei vagy nagy vesztesei ennek a periódusnak.

 

EGY KIS MÓDSZERTAN

Szükség volt egy kritériumrendszer felállítására, ahhoz, hogy valamilyen következtetéseket le lehessen vonni, ezért a következő paraméterek szerint szűrtük az adatbázisunkat:

 

  • Először kiszűrtük mindazon cégeket, akiknél a 2019-2021 periódusban legalább 50% növekedés vagy csökkenés volt az előző év bruttó nyereségéhez képest

  • Második kritériumként azt állítottuk fel, hogy amennyiben növekedés volt, akkor a növekedést követően legalább 500.000 euró bruttó nyeresége legyen a cégnek, illetve, ha csökkenés volt, akkor a csökkenést megelőzően legalább 500.000 euró bruttó nyeresége kellett legyen a cégnek. Ezzel a második kritériummal azt próbáltuk elérni, hogy tényleg csak a releváns cégek jelenjenek meg az elemzésben és ne minden olyan kis cég, akinek mondjuk a 2019-es évben 10 lej bruttó nyeresége volt a 2020-as évben pedig 15 lej (ez ugye 50%-os növekedés).

 

Külön kezeltük azokat a helyzeteket, mert ezekben az esetekben a százalékos megközelítés nem mérvadó, amikor egy cég legalább 500.000 euró profitból vesztességbe ment át, illetve amikor valamely cég vesztességből legalább 500.000 euró profitba ment át.

 

A szűrés eredménye a cikk végén található táblázatokban lett összefoglalva (román nyelven). A cégekre kattintva több információ is megtudható ezekről.

 

KÖVETKEZTETÉSEK

Nehéz volt következtetéseket levonni, mert nem látunk bele egyik cég könyvelésébe sem. Viszont azt láthattuk, hogy a növekedés/csökkenés egyes esetekben nem konjunkturális, hanem véletlenszerűen történt épp ebben az időintervallumban (pl. Novo Inwest, Kali Land, Productie Macelaria Kovacs). Ezt az is alátámassza, hogy mindhárom cég esetében a bruttó profit és a forgalom aránya abnormális viselkedést mutat.

Ugyanakkor azt is láttuk, hogy vannak cégek, amelyek eléggé fura paramétereken működnek. Ott van például a KREAT-ING SRL, amelynek a főtevékenysége az építkezés és amelynél a bruttó profit és a forgalom aránya folyamatosan 60% feletti, sőt az egyik évben meghaladja a 100%-ot. Ez nem életszerű. Mindezen példákat csak azért emeltük ki, hogy alátámasszuk azt, amit már fentebb is írtunk, hogy nehéz csak egyszerű számok alapján következtetéseket levonni. 

 

Megjegyzés: A bruttó profit és a forgalom aránya egyfajta teljesítmény mutató, amely megmutatja, hogy milyen kapcsolatban van az eredmény az árbevétellel és amiről általánosan elmondható, hogy ha az árbevétel emelkedik, akkor minden más tényezőt változatlannak tekintve az eredmény nőni fog. Ez az arány ágazatonként is jellemző, van ahol magasabb (mondjuk, hogy a szolgáltatások esetében) és van ahol alacsonyabb (mondjuk, hogy a kereskedelem esetében) de a szakkönyvek szerint egy 10-15%- os arány az ami a hosszútávú egészséges működés jele. A 100% feletti arány az egyértelműen abnormitásra utal, hiszen azt jelenti, hogy az adott cég forgalma kisebb, mint a megvalósított nyeresége.

 

Ami általánosan elmondható, az az, hogy 2020-ban, azaz a pandémia évében az élelmiszerhez köthető cégek (termelők, szolgáltatók, kereskedők), a szállítási cégek és az egészségügyi cégek taroltak, viszont a vendéglátás egyértelműen a vesztese volt a pandémiának.

 

Érdekes, hogy a 2021-es évet elemezve nagyon látszik az, hogy megdrágult a faanyag, aminek elvileg semmi köze a pandémiához, és a drágulás miatt a még raktáron levő készletek értékesítése nagyon nagy profitot hozott az érintett cégeknek. Szintén a 2021-es év jelenti az eléggé látványos visszatérést a turizmus számára.

Szépen teljesítettek az építkezési cégek is, illetve az építkezéshez köthető nyersanyagot (homok, kavics) termelő cégek is, de ez sem magyarázható egyértelműen a pandémiával, hiszen véleményünk szerint például a CONICO építkezási vállalat kiugró nyeresége valószínüleg inkább az OSK stadion befejezésével magyarázható. 

 

A másik érdekes, és nagyon értékelendő dolog az, hogy a mindenki által ismert Bertis üzletlánc eredményeit elemezve egyértelműen látszik, hogy ők inkább „lenyelték” a megnövekedett költségeket, ezzel csökkentve a nyereségüket, minthogy az emberek számára amúgy is nehéz pandémiás periódusban ezt a növekedést a vásárlókra hárítsák. Ezért nagy gratula nekik!

 

Sajnos, de a számok is ezt igazolják, hogy a pandémia másik nagy vesztese a textilipar, akik még a 2021-es évben sem igazán tudtak alkalmazkodni a pandémia okozta piaci átalakulásokhoz. Sajnos, mert Háromszék, de főleg Kézdivásárhely környéke sokszor „nadrágvölgyként” van emlegetve, nem véletlenül, hiszen ezen iparág meghatározó a térség számára. Ez az az iparág, amely az előző években negatívan volt megítélve az alacsony bérek miatt, de az utóbbi években már kompetitív bérezést tudtak biztosítani sok háromszéki embernek.

Az összefoglaló táblázat letölthető verziója.

SITUATIA 1- Creștere profit brut în anul 2020 față de anul 2019, cu cel puțin 50%, astfel încât după creștere să existe un profit brut de cel puțin 500.000 euro (sumele din tabel sunt in RON !!!)
CUI FIRMA CA 2021 CA 2020 CA 2019 PB 2021 PB2020 PB2019 DOMENIU DCA_21_20 DCA_20_19 DPB_21_20 DPB_20_19 R_2021 R_2020 R_2019
13747092 PRO-VITAM SRL 12 352 593 12 879 471 3 339 664 3 232 123 4 107 363 43 200 SERVICII -4% 286% -21% 9408% 26% 32% 1%
17727926 NOVO INWEST SRL 2 399 189 784 210 368 729 696 353 3 133 371 46 097 SERVICII 206% 113% -78% 6697% 29% 400% 13%
34242408 KALI LAND SRL 611 745 2 586 435 435 993 1 537 2 989 168 167 326 AGRICULTURĂ, SILVICULTURĂ ȘI PESCUIT -76% 493% -100% 1686% 0% 116% 38%
5131430 PRODUCTIE MACELARIA KOVACS SRL 1 848 043 1 161 252 1 695 410 294 324 2 990 387 385 881 INDUSTRIE 59% -32% -90% 675% 16% 258% 23%
11826785 BAUMEISTER SRL 30 182 283 26 537 234 18 798 226 4 553 787 5 072 516 940 681 CONSTRUCȚII 14% 41% -10% 439% 15% 19% 5%
37335145 SORT-TERRA SRL 4 769 643 4 601 700 3 719 850 1 978 664 3 134 237 792 383 INDUSTRIE 4% 24% -37% 296% 41% 68% 21%
9484800 CROSS CARGO LOGISTICS SRL (fost Int. TRANSPORTE POPOVICI) 71 783 527 79 744 922 105 527 672 1 803 131 2 814 684 770 055 SERVICII -10% -24% -36% 266% 3% 4% 1%
20919255 AGROWEST-BMB SRL 22 699 968 35 220 906 11 775 667 7 077 974 8 175 637 2 344 449 COMERȚ -36% 199% -13% 249% 31% 23% 20%
33453318 AGROPROD CARTOF SRL 41 057 032 42 864 858 39 493 141 2 682 992 3 761 709 1 196 211 COMERȚ -4% 9% -29% 214% 7% 9% 3%
11213594 HORVATH & VANCSA TRANS SRL 29 390 236 26 215 957 25 196 481 1 865 504 2 830 218 937 772 SERVICII 12% 4% -34% 202% 6% 11% 4%
14173680 INSTAL-ALL SRL 31 745 535 17 092 909 15 292 706 4 124 667 2 926 626 1 259 507 CONSTRUCȚII 86% 12% 41% 132% 13% 17% 8%
12342767 FABRICA DE LAPTE BRAȘOV SA 598 532 497 537 407 046 509 471 052 7 112 580 15 330 548 6 735 044 INDUSTRIE 11% 5% -54% 128% 1% 3% 1%
11428534 MECENA SRL 29 539 568 24 688 760 25 105 362 3 780 862 4 930 512 2 241 355 SERVICII 20% -2% -23% 120% 13% 20% 9%
5502920 OREX IMPORT-EXPORT SRL 59 320 618 51 526 974 48 268 458 3 375 570 2 574 375 1 180 275 COMERȚ 15% 7% 31% 118% 6% 5% 2%
8509728 NEXXON SRL 193 204 329 158 227 842 170 232 123 6 612 142 6 160 585 2 889 970 COMERȚ 22% -7% 7% 113% 3% 4% 2%
3859080 BANDRINO IMPORT EXPORT SRL 23 710 976 22 868 380 20 642 202 4 117 541 3 749 638 1 982 535 COMERȚ 4% 11% 10% 89% 17% 16% 10%
13580074 AVRA TRANS SRL 6 215 949 6 426 119 4 579 388 2 491 510 3 017 553 1 772 171 SERVICII -3% 40% -17% 70% 40% 47% 39%
13863925 ATAPLAST IMPEX SRL 46 564 745 44 785 029 36 449 516 2 688 161 2 852 886 1 781 606 COMERȚ 4% 23% -6% 60% 6% 6% 5%
15065024 BERTIKRIS SRL 77 296 772 75 690 856 75 184 920 8 102 962 12 666 996 8 161 543 INDUSTRIE 2% 1% -36% 55% 10% 17% 11%

 

SITUATIA 2- Scădere profit brut în anul 2020 față de anul 2019, cu cel puțin 50%, astfel încât înainte de scădere să fi existat un profit brut de cel puțin 500.000 euro (sumele din tabel sunt in RON!!!)
CUI FIRMA CA 2021 CA 2020 CA 2019 PB 2021 PB2020 PB2019 DOMENIU DCA_21_20 DCA_20_19 DPB_21_20 DPB_20_19 R_2021 R_2020 R_2019
5131341 TRAMAR SA 23 440 483 21 802 338 21 466 779 81 649 136 262 4 550 255 SERVICII 8% 2% -40% -97% 0% 1% 21%
5179986 PRODUCTIE VINZARE NELY SRL 5 593 686 3 463 248 2 062 494 475 501 175 503 2 719 255 AGRICULTURĂ, SILVICULTURĂ ȘI PESCUIT 62% 68% 171% -94% 9% 5% 132%
21496420 WALOR RO SRL 125 110 143 120 246 414 123 389 296 8 451 878 344 255 5 203 689 INDUSTRIE 4% -3% 2355% -93% 7% 0% 4%
6829904 A M C SRL 30 378 426 21 495 311 30 883 658 517 390 3 382 986 28 139 604 COMERȚ 41% -30% -85% -88% 2% 16% 91%
35538151 CONI-TRANS EXPORTPACKAGING SRL 67 946 543 39 615 144 31 536 972 1 194 869 1 491 666 3 872 951 INDUSTRIE 72% 26% -20% -61% 2% 4% 12%
25005240 KREAT-ING SRL 4 461 248 842 531 4 153 832 2 811 827 1 054 349 2 697 284 CONSTRUCȚII 430% -80% 167% -61% 63% 125% 65%
5129376 IMPERIAL HOTEL MANAGEMENT SRL 40 526 885 20 725 163 26 541 758 11 807 149 1 726 004 3 801 642 TURISM 96% -22% 584% -55% 29% 8% 14%
546682 TEXTILA OLTUL SA 23 937 837 20 196 952 20 927 667 1 471 280 1 496 798 3 245 885 INDUSTRIE 19% -3% -2% -54% 6% 7% 16%
551751 BERTIS SRL 236 575 745 215 847 881 222 860 108 2 148 517 2 832 638 5 815 264 COMERȚ 10% -3% -24% -51% 1% 1% 3%

 

SITUATIA 3- Creștere profit brut în anul 2021 față de anul 2020, cu cel puțin 50%, astfel încât după creștere să existe un profit brut de cel puțin 500.000 euro (sumele din tabel sunt in RON!!!)
CUI FIRMA CA 2021 CA 2020 CA 2019 PB 2021 PB2020 PB2019 DOMENIU DCA_21_20 DCA_20_19 DPB_21_20 DPB_20_19 R_2021 R_2020 R_2019
21496420 WALOR RO SRL 125 110 143 120 246 414 123 389 296 8 451 878 344 255 5 203 689 INDUSTRIE 4% -3% 2355% -93% 7% 0% 4%
21797130 AIRQUEE SRL 30 504 435 21 909 630 25 497 052 3 012 292 404 783 51 533 INDUSTRIE 39% -14% 644% 685% 10% 2% 0%
5129376 IMPERIAL HOTEL MANAGEMENT SRL 40 526 885 20 725 163 26 541 758 11 807 149 1 726 004 3 801 642 TURISM 96% -22% 584% -55% 29% 8% 14%
30090471 APT AG GROUP SRL (fosta POT-PROD SRL) 12 230 453 4 769 870 2 228 159 3 413 719 532 937 356 088 CONSTRUCȚII 156% 114% 541% 50% 28% 11% 16%
544827 CONSTRUCTII CONICO SRL 65 876 525 49 845 186 45 599 387 9 402 571 1 803 500 529 591 CONSTRUCȚII 32% 9% 421% 241% 14% 4% 1%
2969816 PRODUCTIE VOINA SRL 17 927 745 14 270 668 12 576 712 4 461 816 910 098 133 099 AGRICULTURĂ, SILVICULTURĂ ȘI PESCUIT 26% 13% 390% 584% 25% 6% 1%
8574327 GOSPODARIE COMUNALA SA SFANTU GHEORGHE 35 140 170 32 750 121 30 409 063 5 066 053 1 078 855 726 805 SERVICII 7% 8% 370% 48% 14% 3% 2%
18223803 ZAMBELLI METAL SRL 77 919 266 52 809 800 46 110 875 5 927 703 1 455 113 490 691 INDUSTRIE 48% 15% 307% 197% 8% 3% 1%
23175001 KIACOM SRL 23 540 789 14 417 373 8 792 187 4 105 275 1 075 966 784 277 COMERȚ 63% 64% 282% 37% 17% 7% 9%
6831785 PRODUCTIE MULTI NR SRL 11 819 383 9 875 508 10 903 170 2 606 239 698 941 1 481 673 INDUSTRIE 20% -9% 273% -53% 22% 7% 14%
17933764 DESZKA SRL 9 953 547 7 144 215 6 044 643 4 190 238 1 293 827 428 890 INDUSTRIE 39% 18% 224% 202% 42% 18% 7%
7406279 BIOFARM SRL 42 245 024 40 148 454 39 969 494 5 027 604 1 680 669 1 868 006 AGRICULTURĂ, SILVICULTURĂ ȘI PESCUIT 5% 0% 199% -10% 12% 4% 5%
6832438 PRODUCTIE FORTUNAFOREST SRL 9 167 703 6 436 954 6 053 835 3 508 143 1 186 859 280 122 INDUSTRIE 42% 6% 196% 324% 38% 18% 5%
25005240 KREAT-ING SRL 4 461 248 842 531 4 153 832 2 811 827 1 054 349 2 697 284 CONSTRUCȚII 430% -80% 167% -61% 63% 125% 65%
15428073 HOPE SPED SRL 99 686 525 87 338 240 91 070 933 2 974 067 1 190 024 1 214 610 SERVICII 14% -4% 150% -2% 3% 1% 1%
22136845 HCR SRL 17 047 801 10 340 957 14 906 683 9 159 945 4 534 374 7 658 855 SERVICII 65% -31% 102% -41% 54% 44% 51%
5228299 HORVATH SERVICE SRL 9 966 760 8 311 896 13 457 651 2 560 065 1 397 724 2 638 065 CONSTRUCȚII 20% -38% 83% -47% 26% 17% 20%
20177245 VIASTEIN SRL 47 184 706 30 049 731 26 218 764 11 650 925 6 494 068 4 475 984 INDUSTRIE 57% 15% 79% 45% 25% 22% 17%
3975468 PRODUCTIE PRESTARI SERVICII COMERT AGER SRL 35 739 785 22 098 295 19 043 087 6 109 751 3 412 882 2 708 668 INDUSTRIE 62% 16% 79% 26% 17% 15% 14%
24219335 BVB GAME SRL 21 653 874 11 598 801 15 296 725 3 092 638 1 753 666 2 337 479 SERVICII 87% -24% 76% -25% 14% 15% 15%
556996 SKAT KART SRL 28 144 124 24 562 788 27 403 435 7 287 108 4 581 473 4 806 230 INDUSTRIE 15% -10% 59% -5% 26% 19% 18%

 

SITUATIA 4- Scădere profit brut în anul 2021 față de anul 2020, cu cel puțin 50%, astfel încât înainte de scădere să fi existat un profit brut de cel puțin 500.000 euro (sumele din tabel sunt in RON!!!)
CUI FIRMA CA 2021 CA 2020 CA 2019 PB 2021 PB2020 PB2019 DOMENIU DCA_21_20 DCA_20_19 DPB_21_20 DPB_20_19 R_2021 R_2020 R_2019
34242408 KALI LAND SRL 611 745 2 586 435 435 993 1 537 2 989 168 167 326 AGRICULTURĂ, SILVICULTURĂ ȘI PESCUIT -76% 493% -100% 1686% 0% 116% 38%
5131430 PRODUCTIE MACELARIA KOVACS SRL 1 848 043 1 161 252 1 695 410 294 324 2 990 387 385 881 INDUSTRIE 59% -32% -90% 675% 16% 258% 23%
6107414 PRODUCTIE SI COMERCIALA TRIO-IMPEX SRL 20 830 623 20 888 781 18 421 891 414 919 3 010 760 3 088 530 SERVICII 0% 13% -86% -3% 2% 14% 17%
6829904 A M C SRL 30 378 426 21 495 311 30 883 658 517 390 3 382 986 28 139 604 COMERȚ 41% -30% -85% -88% 2% 16% 91%
17727926 NOVO INWEST SRL 2 399 189 784 210 368 729 696 353 3 133 371 46 097 SERVICII 206% 113% -78% 6697% 29% 400% 13%
25746805 TRANSGAT-SORT SRL 28 170 187 36 618 676 33 616 167 1 888 827 5 193 992 4 348 826 INDUSTRIE -23% 9% -64% 19% 7% 14% 13%
9670187 PACCOR ROMANIA SRL 57 904 663 50 100 010 60 742 936 1 153 003 3 057 009 4 834 554 INDUSTRIE 16% -18% -62% -37% 2% 6% 8%
9877167 PRODUCTIE ZARAH MODEN SRL 110 124 520 131 007 230 152 355 436 3 734 554 8 382 074 14 142 245 INDUSTRIE -16% -14% -55% -41% 3% 6% 9%
12342767 FABRICA DE LAPTE BRAȘOV SA 598 532 497 537 407 046 509 471 052 7 112 580 15 330 548 6 735 044 INDUSTRIE 11% 5% -54% 128% 1% 3% 1%

 

SITUATIA 5- Trecere din pierdere în anul 2019 în profit pe anul 2020, astfel încât după trecerea în profit să existe un profit brut de cel puțin 500.000 euro (sumele din tabel sunt in RON!!!)
CUI FIRMA CA 2021 CA 2020 CA 2019 PB 2021 PB2020 PB2019 DOMENIU DCA_21_20 DCA_20_19 DPB_21_20 DPB_20_19 R_2021 R_2020 R_2019
3667158 SECUIANA SA 27 197 841 23 777 569 34 053 159 330 035 3 604 344 -760 013 INDUSTRIE 14% -30% -91% ! 1% 15% -2%

 

SITUATIA 6- Trecere din profit în anul 2019 în pierdere pe anul 2020, astfel încât înainte de trecerea în pierdere să fi existat un profit brut de cel puțin 500.000 euro (sumele din tabel sunt in RON)
CUI FIRMA CA 2021 CA 2020 CA 2019 PB 2021 PB2020 PB2019 DOMENIU DCA_21_20 DCA_20_19 DPB_21_20 DPB_20_19 R_2021 R_2020 R_2019
3600271 NEW-FASHION SA 40 801 071 51 493 898 62 245 219 -4 617 800 -2 087 216 3 463 639 INDUSTRIE -21% -17% ! ! -11% -4% 6%
559747 TURISM COVASNA SA 13 934 684 8 053 659 20 658 567 -325 561 -4 185 511 2 947 639 TURISM 73% -61% ! ! -2% -52% 14%
14462077 AGRO-PAN-STAR SRL 5 785 635 6 606 597 16 819 974 196 857 -29 872 2 999 867 INDUSTRIE -12% -61% ! ! 3% 0% 18%

Precizăm că nu există situații în care o firmă cu profit în anul 2020 să treacă în pierdere în anul 2021, astfel încât înainte de trecerea în pierdere să fi existat un profit de cel puțin 500.000 euro și nici situații în care o fiermă cu pierdere în anul 2020 să treacă în profit în anul 2021, astfel încât după trecerea în profit să existe un profit de cel puțin 500.000 euro.

NOTĂ:
CA- cifra de afaceri
PB- profit brut
DCA- modificare cifra de afaceri exprimat in procente prin comparare a doi ani (ex. DCA_20_19- modificarea cifrei de afaceri in anul 2020 fata de anul 2019, exprimat în procente.)
DPB- modificare profit brut exprimat in procente prin comparare a doi ani (ex. DPB_21_20- modificarea profitului brut in anul 2021 fata de anul 2020, exprimat in procente. Acolo unde profitul brut este negativ, exprimarea procentuală este eronată deci s-a marcat cu ”!”.)
R- rata de rentabilitate exprimat (ca pondere)  prin raportarea profitului brut la cifra de afaceri (ex. R_2020- rata de rentabilitate  al anului 2020, exprimat în procente)