Pörög a vakációjegyes turizmus - Tengerre mennének

2018. július. 19

A közszférában, főként a tanügyben kiosztott vakációs je­gyek felpörgették a belföldi turizmust, de gondot okoz, hogy mindenki a román tengerparton szeretné azokat értékesíteni, ahol már szinte lehetetlen szállást találni, mutatott rá László Endre.

A Kovászna megyei kereskedelmi kamara turisztikai osztályának elnöke szerint az a tapasztalat, hogy a felhasználókat nem tájékoztatták megfelelően, hogy miként és mennyi ideig tudják felhasználni az 1450 lej értékű üdülési utalványt, másrészt a tanügyi dolgozók csak június – júliusban kapták meg a vakációs jegyeket, és a szeptemberi iskolakezdésig a tengerparton akarják azt felhasználni, holott már nincs szabad hely.
László Endre arra hívja fel a figyelmet, hogy az üdülési utalványt egy éven belül kell felhasználni, tehát nem csak nyáron lehet vele vakációzni, hanem az őszi, téli időszakban is, de akár már most lefoglalják és kifizetnek vele egy jövő nyári utazást. Másrészt rengeteg ajánlat van hegyvidéken is, ezeket érdemes lenne figyelembe venni.

Elmondta, egy 1450 lejes vakációs jeggyel például 3-4 napot lehet eltölteni Szovátán, Bálványoson, de kipróbálható akár a zabolai Mikes-kastélyban is a nemesi turizmus. A vakációs jegy nemcsak szállásra költhető, hanem fizethető vele utazás, gyógykezelés, étkeztetés, kalandpark, strandbelépő, masszázs vagy sportrendezvényen való részvétel is, ilyen turisztikai csomagokat ajánlott utazási irodákkal összeállíttatni, mert az költséghatékonyabb.

A törvény tavalyi módosításáig csak néhány magáncég adott vakációs jegyeket, idén viszont főként tanügyben osztottak ki ilyen utalványokat, amelynek köszönhetően bővült a belföldi turizmus. Országos szinten 21 millió euróra adtak ki üdülési csekket. Háromszéken a szálláshelyek 90 százaléka elfogadja az üdülési utalványt, mondta László Endre.

Forrás: Hirmondo.ro