Szentgyörgyi cég 2019 legjobb kereskedelmi pálinkafőzdéje

2019. február. 01

Megnyerte Közép-Kelet Európa legnagyobb pálinkafőző versenyét a Potio Nobilis. A sepsiszentgyörgyi cég párlatait öt ország több mint kétezer mintája közül választották a legjobbnak. A Potio hat Champions díjjal és 12 aranyéremmel elnyerte az év legjobb kereskedelmi főzdéje címet a Quintessence tizedik kiadásán.

A szervezők csak azért nem mondták azt, hogy ez a világ legnagyobb versenye, mert nem sikerült „minden kétséget kizáróan” leellenőrizni az összes verseny nevezési számát.

Takács László, a verseny igazgatója megkeresésünkre elmondta: „sokkal szigorúbb” elbírálást alkalmaztak, mint a korábbi években, 14,5%-ban maximálták az aranyérmes párlatok számát, és 28 Champions díjat osztottak ki.

– Muszáj volt rendkívül szigorú kritériumokat alkalmazni, hisz egyre több és egyre jobb mintákkal neveznek be a főzdék, nagyon sokat erősödött a mezőny – jelentette ki az igazgató.

Külön kiemelte: bár az erdélyi magán- és bérfőzdéknél „vannak még gondok”, a kereskedelmi főzdék „abszolút a topon vannak”.

– A Potio Nobilis évek óta megbízható, kiemelkedő minőségű pálinkákat főz, és igazán megérdemelte, hogy elvigye a nagydíjat – tette hozzá a versenyigazgató.

Dezső Tibor, a Potio Nobilis tulajdonosa úgy nyilatkozott, hogy „nagyon büszke” magukra, Füstös Imre cégtársára és a két kollégájukra, Barabás Kálmánra és Téglás Mihályra.

– Különösen büszke vagyok arra, hogy jól teljesítettünk az alapkategóriákban, a szilva (ezt már évek óta nem tudják „elvenni” tőlünk), az alma, körte, barack, meggy, szőlő, birs, hisz míg, mondjuk, vadmálnával kevesebben foglalkoznak, de az alapkategóriákat gyakorlatilag mindenki főzi, és úgyis a miénket találták a legjobbnak – mondta el Dezső Tibor.

A versenyre nevezett mintákból, kategóriánként egy-egy öttagú zsűri választja ki a legjobbakat. Az aranyérmesek közül egy 28 tagú zsűri titkos szavazata alapján jelölik ki azt az egyet, amelyet Champions díjjal tüntetnek ki.

A Potio Nobilis Champions díjat kapott az alma, az ágyas szőlő, az áfonya, a vadmálna, a meggy és a szilva kategóriákban, és másik 12 kategóriában aranyérmet szerzett.

Ami a vitatott pálinka megnevezést illeti, hogy tudniillik az erdélyi főzdék nem használhatják ezt a megnevezést, mert Magyarország ezt levédte az Európai Uniónál, Takács László azt mondta: ez egy olyan „jogi csűrés-csavarás”, amire „valamilyen módon megoldást kell találni”.

– Tudom, hogy gyenge vigasz, de ha én otthon pálinkát főzök, az akkor csak párlat lesz, mert Magyarországon is csak a kereskedelmi főzdék használhatják a levédett nevet, a magán- és bérfőzdék nem. Ezzel együtt mi úgy tekintjük és úgy is díjazzuk, hogy a jó gyümölcspárlat az pálinka, akárhol is főzték – mondta el érdeklődésünkre az Quintessence versenyigazgatója

A Kárpát-medence legnagyobb és legrangosabb pálinkaversenyét évente, a Miskolc közelében lévő Ongán tartják. A verseny idei, tizedik kiadásán a részvétel minden korábbi rekordot megdöntött.

Forrás: Hirmondo.ro