Szükség van külföldiekre?

2018. november. 27

Meg kell oldani az egyre súlyosbodó munkaerőhiányt, hiszen a romániai cégeknek is meg kell maradniuk a piacon, versenyképeseknek kell lenniük, szögezte le megkeresésünkre Edler András-György. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke rámutatott, ha a cégek nem találnak itthon szakembert, kénytelenek külföldről behozni.

A kamara elnöke éppen ezért jónak tartja, hogy a parlament módosította a külföldi állampolgárok jogállásáról szóló törvényt: a hazai vállalkozókat már nem kötelezik arra, hogy a külföldről szerződtetett munkaerőnek a hazai bruttó átlagbérnek, vagyis 4482 lejnek megfelelő összeget fizessenek, hanem csak a minimálbért kötelező megadniuk. Ugyanakkor felére csökkentették a külföldi munkaerő alkalmazása esetén befizetendő illetéket is.

Edler András-György szerint ezen túlmenően még további könnyítésekre lenne szükség, például le kellene bontani a bürokráciát, egyszerűsíteni az eljárást. Rámutatott, jelenleg alig hoznak be a vállalkozók vendégmunkásokat, annyira bonyolult a módszer, az Európai Unión kívüli országokból érkezők nehezen tudják kiváltani a munkavízumot, a vállalkozónak bizonyítania kell, hogy az országban nem talált arra az állásra megfelelő munkaerőt. „Ha egy vállalkozó úgy tudja működtetni a cégét, hogy ahhoz Vietnamból hoz be munkásokat, akkor ennek meg kell könnyíteni az útját”, véli a kamara elnöke. Meglátása szerint minden országnak elsősorban a saját polgárai érdekeit kell védenie, nekik munkahelyet biztoania, ám ha az álláskínálat meghaladja a keresletet, akkor a hiányt külföldről behozott munkaerővel is pótolni kell, különben leáll a gazdaság. Hangsúlyozta, a könnyítések ideiglenes jelleggel is bevezethetők, ha stabilizálódik a munkaerőpiac, újra lehet szigorítani a feltételeken.

Lia Olguța Vasilescu korábbi munkaügyi miniszter hónapokkal ezelőtt úgy vélekedett, értelmetlen megnyitni a hazai piacot az afrikai és ázsiai munkavállalók előtt, a kormány mégis megváltoztatta közben az álláspontját, és módosította a törvényt, enyhítve a bérszigorításon. Két évvel ezelőtt még csak 5500 nem uniós országból származó vendégmunkás kapott munkavállalási engedélyt, idén a kormány már 8000-re emelte az engedélyek számát. Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke viszont a megfelelő adagolás fontosságára figyelmeztet, hiszen mint mondta, sok vendégmunkás keletről érkezik, tehát tekintettel kell lenni a kulturális és vallási egyensúly megőrzésére is.

Forrás: Hirmondo.ro