Távmunka: alternatíva a foglalkoztatásban - Már dolgozhat otthonról is

2018. március. 07

Egyre elterjedtebb az otthoni munkavégzés

A hazai vállalkozások többsége még az „egy alkalmazott – egy íróasztal” munkavégzési módszerrel működik, viszont a technológia fejlődésének köszönhetően egyre inkább elterjed a távmunka. A munka fogalma a hagyományos felfogáshoz képest módosult, hiszen már nem helyhez és időhöz kötődik, hanem az elvégzendő feladatot jelenti.

Erre végre ráébredt a munkaügyi minisztérium is, amely a napokban elfogadott távmunkatörvénnyel a valósághoz igazította és szabályozta ezt a területet. Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter szerint a törvény egyaránt előnyös a munkaadó és munkavállaló számára. A munkáltató költségei csökkennek, ha nem kell annyi helyiséget bérelnie alkalmazottai számára. A munkavállaló pedig megspórolhatja az utazás költségeit, eltűnnek a földrajzi akadályok, és hatékonyabban be tudja osztani idejét, a kisgyerekes anyukák számára pedig kellő rugalmasságot biztosít a gyerekneveléshez. A humánerőforrás-szakemberek viszont arra figyelmeztetnek, hogy az otthoni munkavégzés a világtól és a munkahelyi közösségtől való elszigetelődés veszélyét hordozza.

A távmunka lényege, hogy a telephelytől távol, akár az otthonunkban, akár olyan helyen végezzük el a ránk bízott feladatot, ahol rendelkezésre állnak a szükséges informatikai és kommunikációs eszközök, így számítógép, laptop, telefon, internet. A munkaügyi miniszter szerint nem csupán az IT-szektorban dolgozó szoftverfejlesztők, rendszergazdák élvezhetik a törvény előnyeit, hanem például a fordítók, lektorok, bérszámfejtők, újságírók, bloggerek, hirdetésszervezők, online tanárok, webáruház-kezelők, designerek, adatkutatók, adatrögzítők, közösségimédia-felelősök és virtuális ügyfélszolgálatosok.

Nagyon fontos viszont a törvénynek az az előírása, hogy mindkét félnek írásban kell a távmunka feltételeiben megállapodnia, a munkaadó nem kötelezheti alkalmazottját arra, hogy otthon vagy más helyen végezze feladatait, magyarázta Ördög Lajos. A Kovászna Megyei Munkafelügyelőség vezetője szerint a törvény a jelenléti ívek számítógépes vezetésének lehetőségéről és a munkavédelmi előírások betartásának ellenőrzéséről is rendelkezik. Eszerint, ha vállalják az otthoni munkavégzést, bele kell egyezniük abba is, hogy beengedik lakásukba munkaadójukat és a munkafelügyelőség ellenőreit. Ördög Lajos hozzátette, az már csak a gyakorlatban fog kiderülni, mi történik, ha az illető személyiségi jogaira hivatkozva nem engedi be lakásába az ellenőröket.

A törvény elfogadását követően többen felhívták a figyelmet a hiányosságaira is, például nem szabályozták azt, ha valaki nem otthon, hanem közösségi munkavégzésre berendezett, úgynevezett coworking irodában vagy kávéházban dolgozik. A háromszéki munkafelügyelőség vezetőjének értelmezése szerint a munkaszerződésben kell pontosan meghatározni a munkavégzés helyét vagy helyeit és idejét, vagyis mindazt, ami számon kérhető.

A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Edler András-György szerint, figyelembe véve a jelenlegi munkaerőhiányt, minden olyan intézkedés üdvözlendő, amely segíti a vállalkozásokat a munkaerő alkalmazásban. Edler András-György úgy véli, a jogszabály előrelépést jelenthet, hiszen rugalmasabb együttműködést biztosít a munkaadó és munkavállaló között. Bízik abban, hogy a hatóságok részéről nem lesznek majd bürokratikus akadályok, de az a tapasztalat, hogy ilyenkor az ellenőrök inkább jobbító észrevételekkel segítenek, és nem a bírságolás a céljuk.

Forrás: Hirmondo.ro