Itt vagy: » Hírek

Hírek

Hírek

Bihari Béla: az IT-piacon hatalmas a verseny

Az állami támogatás nem oldja meg maradéktalanul az informatikai ágazat gondjait, szögezte le megkeresésünkre Bihari Béla, a székelyföldi IT Plusz Klaszter elnöke.

A rendszerváltás óta országos szinten Kovászna megyében alakult a legkevesebb vállalkozás, és megyénk az országos lista utolsó felében áll a külföldi beruházások tekintetében, derült ki az Országos Cégjegyzék (ONRC) mérlegéből.

A honi turisták számára egyre elérhetőbbé és népszerűbbé válnak a repülős kirándulások, de ha valaki fél a repüléstől, inkább a közelbe megy nyaralni. Olyan is van, aki menet közben szeret nézelődni, ezért inkább autóval utazik, még akkor is, ha az hosszabb időbe telik, és fáradtságosabb, mutatott rá Joós Ștefan.

Átmenetileg fellélegezhetnek a szabadfoglalkozásúak és azok a magánszemélyek, akik fizetésükön kívül más bevételeket valósítottak meg. Várhatóan március 1-ig kapnak haladékot arra, hogy nyilatkozzanak bevételeikről, de továbbra is számolniuk kell azzal, hogy idén egészség- és nyugdíjbiztosítást kell fizetniük „mellékkeresetük” után, függetlenül attól, hogy azt alapjövedelmük után is befizetik. Elmagyarázzuk…

Az európai uniós joggyakorlattal ellenkezik az Országos Adóhatóság (ANAF) azon gyakorlata, amely alapján a cégeknek megadják vagy megvonják tőlük az áfa-számot, mutatott rá Debreczeni László.

Debreczeni László: ezentúl is a vállalkozó feladata, hogy kiszámolja, elkönyvelje és átutalja a társadalombiztosítási összegeket

Ügyvitelileg sem a munkaadók, sem a munkavállalók szempontjából nem változott semmi a társadalombiztosítási járulékok alkalmazottra való áthárításával, szögezte le Debreczeni László. A sepsiszentgyörgyi adótanácsadó szerint többen is aggódva keresték meg, hogy januártól alkalmazottként rájuk hárul a fizetések társadalombiztosítási része.

Fémfeldolgozó műhely a Puskás Tivadar Szakközépiskolában. Fotó: Albert Levente

Százhúsz háromszéki cég ezerháromszáz szakmunkás képzésére nyújtott be igénylést a jövő tanév IX. osztályos beiskolázási terve elkészítésének első szakaszában, ehhez képest a szükséglet alig felét tudják biztosítani Kovászna megye iskoláiban – erről tájékoztatta tegnap az érintetteket a helyi fejlesztési és társadalmi párbeszéd bizottság a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában tartott találkozón.

„Az idősebb vállalkozók készítsék fel időben azokat a fiatalokat, akiknek át szeretnék adni cégük irányítását”, hívta fel a figyelmet Karácsony Zsolt, a Junior Business Club (JBC) elnöke a vállalkozói szervezet évértékelő rendezvényén. Háromszéken kialakulóban van egy fiatalokból álló vállalkozói közösség, amely a Junior Business Club vonzásterében igyekszik megvalósítani önmagát. A fiatal szakembereket felkaroló szervezet próbál jó példákat, szakmai ismereteket, kapcsolati tőkét nyújtani, ami által elindíthatják kortársaikat a gazdasági életben.

Aggasztó intézkedések bevezetését tervezi a kormány: a vállalkozókat börtönbüntetéssel fenyegeti, és visszavezetné a pénzügyi ellenőröknek járó ösztönző pótlékot egy kormányhatározat-tervezet, kongatta meg a vészharangot Edler András-György.

Mi tudjuk, hogy létezik. Ez a munkahely pedig nem más, mint az Ön saját vállalkozása. A 40.000 ok, hogy Romániában vállalkozz! projekt azért jött létre, hogy ennek a saját vállalkozásnak az elindulásához nyújtson Önnek segítséget.

 

Jól hangzik, igaz? A projektben való részvételnek viszont vannak bizonyos feltételei, és az induló vállalkozásokra vonatkozóan is van néhány kitétel, amelyeknek meg kell felelni.

Amennyiben kíváncsi a részletekre, olvasson tovább és tudjon meg többet!

A hazai magánvállalatok négymillió alkalmazottja lélegzetvisszafojtva várja, hogy mekkora lesz a fizetése jövő évtől. A kormány „adóreform” intézkedéseit követően a vállalkozókon a sor, hogy év végéig eldöntsék, mi lesz alkalmazottaik fizetésének sorsa. Januártól minden társadalombiztosítási járulékot az alkalmazottak fizetnek, ami azt jelenti, hogy a 16-ról 10 százalékra csökkentett személyi jövedelemadón kívül a bruttó bérből még 35 százalék társadalom- és egészségbiztosítási járulékot vonnak le tőle, a munkaadókra csak a 2,25 százalékos munkabiztosítási adó hárul.

A kormány által tervezett adóügyi módosítások leveszik a bonyolult könyvelés terhét a vállalkozókról, de nehéz pénzügyi helyzetbe sodorják a nagy forgalmat és alacsony profitot megvalósító vállalkozásokat, és ételjegyek nélkül maradhat több százezer alkalmazott.

Főként fiatalokat céloz az a kezdeményezés, amelyre közel 5 millió eurós keretet hívott le a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara partnerségben az országos kamarával, valamint az OTP Consultinggal. Az ország középrégióját érintő projekt révén új vállalkozások alapítását ösztönzik.

Bihari Béla: ki kell találni azokat a programokat, amelyek révén élettel telik meg a Design Bank

Elkészültek a Román Nemzeti Bank egykori sepsiszentgyörgyi épületének külső és belső átalakítási tervei, következő lépésként az önkormányzatnak a munkálatokat kell megrendelnie. Eközben az IT Plusz Klaszternek olyan programokat kell kidolgoznia, amelyek révén megtelik élettel a majdani Design Bank épülete – hangzott el azon az előadáson, amelyen a szakemberek bemutatták a startup-, innovációs és oktatási központ terveit.

Az „értékek találkozója” zárta péntek este a háromszéki vállalkozók hetét, a Startup Weeket. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 24. alkalommal díjazta ünnepi körülmények között a legeredményesebb 1100 háromszéki vállalkozást.

Idén is nagy érdeklődés övezi a sepsiszentgyörgyi önkormányzat de minimis programját. A támogatás keretében eredetileg összesen 500 ezer lejes keretösszeg állt a pályázók rendelkezésére, de ezt ki kellett egészíteni.

Vadhúsból készült étkek, az ország legvékonyabb cérna-, és a legvastagabb kolbásza, az ún. Dino kolbász – ezek lesznek az október végi, XV. Háromszéki Kolbászparádé és Káposztafesztivál ütőkártyái, mondták el a szervezők keddi sajtótájékoztatójukon.

Tovább színesíti idén a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a már hagyományosnak tekinthető őszi rendezvényének, a Vezető Kovászna Megyei Vállalkozások díjátadó gálájának programját. Ez alkalommal a civil szervezetek irányába is nyitnak, illetve a különdíjak körét is bővítették, a trendekhez, elvárásokhoz alkalmazkodva.

A vállalkozók és munkavállalók csak kapkodják a fejüket a kormány által bejelentett különböző adóügyi változtatásokkal kapcsolatosan. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Edler András-György szerint tesztelik a közvéleményt, bedobnak egy-egy ötletet, és várják a reakciókat.